Header Ads

Csak egy picinyke jót akartam tenni,de ahogy az emberek segítettek,az PÉLDAMUTATÓ!



Ebben az országban és azt gondolom, hogy a jó példa teljesen mindegy, hogy honnan érkezik. Városszépítő akciót szerveztünk. Azzal viszont nem számoltam, amivel szembesültünk. Az, hogy rengetegen jöttek, már az is meglepő volt. Szombat délelőtt, iszonyatos meleg és még 2 nagyszabású rendezvény ellenére is. Ami még ennél is meglepőbb volt , hogy kik is jöttek.

 
Érkezett egy édesanya, aki kislánya kerekesszékét tolva vállalta, hogy gyűjti a szemetet. A kislány 14 év körüli. Nehezen beszél, de ha figyel az ember, akkor megérti.
A kislány arca csupa mosoly volt:
- Én is jöttem. Segíteni akarok! – mondta. Én nem tudok járni, de a zsákot tudom tartani. Meg tudom fogni. – Ekkor két kis erőtlen, remegő kéz emelkedett a magasba. – Tudom tartani. Kicsit erőlködök és sikerül... - és mosolygott tovább. Hirtelen összeszorult a szívem. A két kis remegő kézbe adtam a zsákot. Nem volt egyszerű megfognia, látszott, hogy minden erejét összeszedve koncentrál. Elmosolyodott és tagolva csak annyit mondott:

 
- Si-ke-rül. – és belekapaszkodott a tolókocsija kartámlájába, odaszorítva a zsákot is. Rám mosolygott és édesanyjával elindultak.
Eközben érkezett egy édesanya, egy édesapa és 3 kisgyermek. A két nagyobb édesapjuk mellett haladt, a kicsi alig pár hónapos, ő „kenguruból” figyel, édesanyja mellkasára hajtva fejét. Az édesanya megszólal: - A férjem és a fiúk bárhová elmennek, ahol szükség van még segítségre. Nekem az lenne a kérésem, hogyha lehet, akkor én a közelben segítenék, amit kell.
Pillanatokig csak állni tudtam, megszólalni nem. Büszke voltam! Büszke voltam azokra az emberekre!
Büszke voltam, mert ők, a mi közösségünkhöz tartoznak és mert a nehézségeik ellenére jöttek segíteni, nem kifogásokat kerestek, hanem a megoldást arra, hogy tegyenek a közért. Jó így élni, jó ilyen közösség tagja lenni! Köszönöm nekik!