Header Ads

Szinte egyszerre veszítettem el a nagyszüleim! Semmi mást nem kérek,mindössze annyit,olvassátok el milyen nagyszerű párt alkottak 50 évig! ISTEN VIGYÁZZON RÁTOK A MENNYEKBEN IS DRÁGÁIM!


Papa belépett a konyhába , levette a kalapját és elmondta a szokásos mondatot.

- Mi az ebéd? Dél van, basznak a mutatók.

 
Mama sertepeltélt a sparhelt körül rengeteg szoknyában, kendővel a fején.
És válaszolt.
- Jól van Sándor basszanak ha baszni akarnak( itt néha hozzá jött, hogy legalább ők), de az ebéd az még nincs kész. Addig ha gondolja kerítsen kenyeret, van libazsír, tepertő meg lilahagyma.
Az öreg ilyenkor morgott egy kicsit, haszontalan asszonyokról, boldog legény korról, amit egyébként orosz fogságban töltött, de ott legalább tudta mikor lesz kész az ebéd.
És vette elő a kenyeret.
Én nem tudom miért, de valamiért a papa pont délben akart mindig enni és az egész hete odavolt ha ez nem jött össze, mégse délben jött hanem öt perccel előtte...
Nagy gonddal vágta a kemencés kenyérből az emberes szeletet vagy ahogy ő mondta "karéjt"
Kente rá szépen a zsírt és bicskával szeletelte a hagymát.
Mama csak csóválta a fejét.
- Sok az már magának...
Erre a papa megint válaszolt valami homályos utalást a legény korról és fecsegő menyecskékről akik megkörnyékezik a csűr mellett elhaladó tisztességes legényeket.
És mosolygott a bajusza alatt.
Még mielőtt beleharapott volna a kenyérbe, mama elé tette a gőzölgő levest.
- Egye kend mert kihül.
A nagyapám ilyenkor nézte tanácstalan a levest meg a kenyeret.
Na Most mitévő legyen.
Végül kijelentette, hogy igazán várt volna pár percet és, hogy így adhatja a kenyeret a kutyának...
- Adja hát ha úgy látja, vagy adja a levest bánom is én..
Ilyenkor az öreg szeme felcsillant és hívta be magához a vén pulit, akit Bogárnak hívtak és csak a papát tűrte maga körül. Látszólag mérgesen adta neki hol a levest hol a kenyeret, attól függően, hogy szerette-e az aznapi levest... Aztán megenyhült.
Elvégre a kutya nem tehet mindenféle délutánba hajló ebédekről ami elveszi a dologidő felét..
Időnként megsimogatta a fejét így falatoztak együtt. Sok-sok éven át minden nap.
Olyan volt ez mint egy megszokott rituálé.
Egészen addig míg egy napon Bogár elment közülünk. Onnantól kezdve nem kellett a papának a zsíros kenyér, és sose jött korábban az ebédre és a mama se késett többé. Hiszen ez az egész nem szólt másról, mint hogy Bogár amikor még kicsi volt valami nagy rosszat csinált valamiféle lisztes zsákkal és a mama kitiltotta a konyhából, de a papa nagyon szerette és csak így ezzel a színjátékkal tudta behìvni...

 
Persze a mama átlátott ezen és jókat mulatott a papa gyenge színészi játékán, de szerette a halála napjáig, több mint negyven éven át, így hagyta ha ehhez van kedve hadd játsszon...

A drága nagyszüleim emlékére,kérek mindenkit ossza meg ismerőseivel! KÖSZÖNÖM!