Header Ads

Ezért követelnek új választást Áder Jánostól!


Szerintük az ajánláskor és a szavazatszámláláskor is sok volt a szabálytalanság, egy új választás kiírása feloldhatná a vitát.

 
Meglepő című közlemény esett be a postaládánkba csütörtök kora hajnalban, amit az MSZP Pest Megyei Területi Szövetségének Elnöksége írt alá. Ebben lényegében belemennek abba a véleménykörbe, ami a közösségi médiában az ellenzéki szavazók között terjed, hogy a közlemény címét idézzük:
Áder János írja ki a megismételt választást!
Azt írják, az elnökség szerdai ülésén értékelte a választásokat, és szerintük annyira sok volt a választási csalásra utaló körülmény, hogy meg kell ismételni a választást. Erről márpedig a köztársasági elnöknek kell döntenie.
Azt írják, már a jelöltállítás se volt tiszta, halottak adatai szerepeltek íveken, sok esetben másolták az ajánlóíveket. A szavazáskor “külföldi állampolgárok ezreit szállították az urnákhoz” szerintük, ezzel valószínűleg a kettős állampolgárok (pl. kárpátaljai magyarok) határmenti magyarországi falvakba való bejelentésére utalnak. Hozzáteszik:

 
…most pedig egyre bizonyosabb, hogy a választási rendszer informatikai összeomlásával álcázták a választás eredményének a meghekkelését!

Így márpedig nem születhet legitim eredmény, a helyzetet csak a választás megismétlésével lehet feloldani. Ezért szólítják fel a Pest megyei szocik Ádert az új választás kiírására.
Érdemes amúgy elolvasni az esetleges szavazatszámlálási csalásokról írott cikkünket, ami valószínűleg lelombozná a Pest megyei szocialistákat: rendszerszintű csalás nem volt, de sok a gyanús eset.