Header Ads

Figyelem: ismeretlen vírus terjed Magyarországon! Ezek a tünetei!



Járvány szerűen terjed, lassan szinte minden megyéből jelentettek eseteket!
Komoly a baj hazánkban, ugyanis hihetetlen mértékben megnőtt a légúti megbetegedések száma az elmúlt napokban.
Még olyan emberek is megbetegedtek, akik amúgy kevesebbet járnak utcára, ebből adódóan valamivel ritkábban betegek.
 
A hazai hatóságok is felfigyeltek a kórra. Ez erős torokfájással jár, hőemelkedéssel és rendkívül erős, vizes orrfolyással, bizonyos esetekben fülfájással is.
Egyelőre annyit tudni, hogy rengeteg esetet jelentettek már minden megyében, vagyis a megbetegedések országos szintet öltöttek.
De nem is ez a legriasztóbb az egészben.
A járványt az úgynevezett rhinovírusok okozzák, amelyekből körülbelül 200-féle létezik – vagyis, aki ezen a héten elkapott egyfajta vírust, két hét múlva akár újra elkaphat egy hasonlót.
Jelinek Benjámin főorvos elmondta, hogy majdnem annyian betegek, mint egy erős influenzajárvány idején.
A tünetek mindenkinél egybehangzók: erős torokfájás, láz, orrfolyás és általános levertség. 

Azonban sokak szerint nincs miért aggódnunk, mivel ilyenkor szeptember végén, októberben ez normális. Ilyenkor mennek vissza ugyanis tömegével dolgozni az emberek, a szabadságukról, és az iskolákba is ekkor kezdődnek.
Sok ember tartózkodik egy élettérben napi 8-10 órát, és ez megágyaz a járványoknak.
Mindehhez hozzájön, hogy még maga az időjárás is a betegségek és vírusok kialakulásának és szaporodásának kedvez. 

 
Ha azonban nem kaptuk még el a vírust, érdemes lehet vigyázni, nehogy elkapjuk. 

A betegek jelentős többsége – 90%-a – 20-30-40 éves, vagyis valóban az aktív felnőtt lakosságot érinti leginkább a most terjedő vírus. 




Fontos, hogy tudd, hogy nincs gyógyszer a betegségre, tüneteket lehet csupán enyhíteni lázcsillapítóval, fájdalomcsillapítóval, köptetővel és torokfertőtlenítővel.